Egy iPhone 4 különös esete az „úthengerrel”

2017. március 13. 14:57 - iSzerelés

Egy iPhone 4 különös esete az „úthengerrel”

Jó, a címben picit túloztunk, de nem sokat! Az „úthenger” egész pontosan egy gépkocsi volt, ami átment ezen a szegény készüléken.

01.jpg

Elég ijesztően mutat, igaz? Persze, ahhoz képest, hogy elütötték még mindig egész jó formában érkezett és, ami viszont még ennél is fontosabb, sokkal jobb formában távozott.

Amellett, hogy újra elcsodálkozhatunk azon, hogy mi mindent kibírnak az Apple készülékek, egy újabb témát is hoztunk mára. Ez pedig a kijelzőcsere!

Sokszor előforduló jelenség, hogy a készüléknek valami külső behatás miatt törik, bepókhálósodik a kijelzője, de az LCD működik, és még akár érzékeli is az érintést. Ezért viszonylag gyakori kérdés számunkra és szervizünkbe érkező ügyfelek rendszerint afelől érdeklődnek, nem lehetne-e csak a kijelzőnek azt a részét cserélni, ahol eltört, például az előtét üveget. Ilyenkor sajnos el kell, hogy keserítsük őket.

02.jpg

Noha az iPhone-ok kijelzője valóban az LCD-ből és az érintő üvegből áll, ám ez a két modul az iPhone 4 modellek piacra érkezése óta csak egyben cserélhető. Ugyan vannak szervizek, ahol próbálkoznak az LCD és az érintő külön cseréjével, ám ez a módszer sajnos igen sok hibát rejthet. Általában gyenge minőségű vagy felújított alkatrészekkel végzik el. Nem igazán éri meg a rizikót pusztán néhány ezer

forintos különbségért. Gyakran a munka elvégzése után ugyanis nem működik megfelelően az érintés, vagy egyéb hibák tapasztalhatók.

Mi a kijelző cseréjét szakszerűen, egyben végezzük, gyári minőségű alkatrésszel és munkánkra ezután garanciát is vállalunk. Szervizünk leterheltségtől, vagy az adott modelltől függően, akár 15-20 perc alatt is elkészülhet a munka.

03.jpg

A képen látható „kivasalt” iPhone is működőképesen, újszerű formában távozott tőlünk a balesete ellenére.

Várjuk új és visszatérő ügyfeleinket szervizüzletünkben, akár iPhone vagy iPad kijelzőcseréről, akár más Apple termék szakszerű javításáról, karbantartásáról van szó. Az alábbi elérhetőségeken találsz minket, árainkról pedig a honlapunkon tájékozódhatsz.

iSzerelés

iPhone,iPad, MacBook szerviz.

+36 (30) 820 2059

www.iszereles.hu

iszereles@gmail.com
1193 Budapest, Üllői út 264.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://iszereles.blog.hu/api/trackback/id/tr6512334849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása